A JOGELŐD
A világháború utáni nehéz és küzdelmes időkben születtek meg e kis iskolának az alapjai, mely sok küzdelem árán 1921. szeptember 9-én nyílt meg. Az iskolai helyiség a Kerepesi út 53. szám alatt volt, de a sok nehézség, mely ott adódott, arra kényszerítette az igazgatónőt, hogy a Kántor utca 5. szám alatti épületbe költöztesse át.
Kellett egy olyan személyiség, mint amilyen az alapító igazgatónő, Krasznai Béláné Kovássy Márta tanárnő volt. A mátyásföldi nyaralótelep fenntartó szervezete – a Nyaralótulajdonosok Egyesülete – még helyiséget sem biztosított az iskola létesítésének céljára. Nem nyújtott segítséget Cinkota község elöljárója sem, ahová Mátyásföld közigazgatásilag tartozott. Hiábavaló volt az igazgatónő kilincselése a Kultuszminisztériumban is. Ott is elzárkóztak, még a tanárok fizetését sem vállalták. Mindössze ahhoz járultak hozzá, hogy „magán-polgári iskola” kezdje meg a működését, ami azt jelentette, hogy az iskolának önerőből kell magát fenntartania, tandíjbeszedéssel. A lényeg: 1921-ben 16 tanulóval, 2 tanárral kezdte meg működését a „Polgári Leányiskola”, a mi elődünk.
A következő években Mátyásföld fejlődött, egyre több és több tanuló (leány) iratkozott be, ezért mindig újabb és újabb épület után kellett nézni, ahol felmenő rendszerben a bővülő létszámú osztályok elfértek (I- IV. osztály). Így 1921 és 1926 között nagy „népvándorlás” indult meg. (akkoriban öt épületben működött az intézmény!)
Nagy fordulópont volt, hogy 1927-ben az oktatás egy nyaralóépületben indult meg s folytatódott egészen 1956-ig. (Ez a nyaralóépület a Veres Péter úton, ma is az oktatást szolgálja, itt működik a kerület Pedagógiai Szolgáltató Intézete).
Az 1934/35-ös tanévben bővült a paletta. Az iskolában „Női Kereskedelmi Szaktanfolyam” indult, természetesen tandíj fizetése ellenében.
1941-ben névváltozás történt, az iskola „Szilágyi Erzsébet Polgári Leányiskola” néven működött tovább. Az államosítás után, az 1947/48-as tanévben vált nyolcosztályos általános iskolává.
Egy új iskola felépítésének a gondolata már a háború befejezése utáni évben felmerült, de végül 1956-ban készült el, s az év szeptemberében megindult az oktatás. Ez az új iskola felépülésekor korszerűnek volt mondható, hiszen a tantermeken kívül szaktantermek, szertárak, tornaterem öltözőkkel, mosdóval, orvosi rendelővel, napközis termekkel álltak a tanulók rendelkezésére.

A nagyszerű környezetben – hatalmas fákkal az udvaron – jól kiépített játszótér, sportpálya épült. 1956. szeptemberétől kezdve megszűnt a leány, illetve fiúiskola- jelleg. A felső tagozatba nemre való tekintet nélkül minden – „sínen innen” lakó tanuló a „Táncsics utcai Általánosba” járhatott.A tanulók létszáma tovább nőtt, s ez az „új” épület is kezdett szűknek bizonyulni. A fellépő teremhiányt váltakozó tanítással lehetett megoldani. Néhány tantárgy oktatása így is épületen kívül – az akkori Lenin utcában (ma Dióssy Lajos u.) – folyt. Sőt, két osztályt „buszoztatni” kellett más kerületi iskolákba (Baross Gábor, illetve Színjátszó utca).
A 70-es évek végén, amikor a „Ratkó korszakban” születettek gyermekei tankötelesek lettek, az iskola nem tudta befogadni őket. Nyilvánvalóvá vált, hogy szükséges a meglévő épület bővítése. Az építkezés a 80-as években indult.

Az új szárnyat 1984-ben adták át. Tizenhat tanteremmel, nagy tornateremmel, öltözőkkel, mosdóval, korszerű napközi apparátussal, tanári szobával, három irodahelyiséggel, orvosi rendelővel bővült az intézmény. Technika teremmé alakították a régi napközis helyiségeket. A korábbi tanári szobát, igazgatói irodát, orvosi rendelőt, gondnoki lakást pedig tantermekké. Megszűnt a váltakozó tanítás.
1992-ben a Táncsicsban beindult a gimnáziumi oktatás. Célja ezzel a lépéssel az akkori vezetésnek az volt, hogy lehetőséget kapjanak az érettségi megszerzésére azok a tanulók is, akik az akkori idők „elit” gimnáziumaiba nem nyertek felvételt. Ekkortól az intézmény neve „Táncsics Mihály 12 Évfolyamos Iskola” volt.
A 2000. év óta az intézmény: Táncsics Mihály Általános Iskola és Gimnázium néven működik.
1992-ben az akkori igazgató egy szponzor javaslatára és anyagi hozzájárulása hatására építkezésbe kezdett. Az elmúlt években az önkormányzat befejezte az építkezést, s elkészült a Rácz Aladár Zeneiskola. Egy épületben működünk, de külön-külön igazgató vezetésével. A két intézmény közötti együttműködés nagyon jó, kölcsönösen segítjük egymás munkáját.
AZ ISKOLA IGAZGATÓI 1956-TÓL
1956-1957 | Gombos Andor |
1957-1958 | Dr. Papp Endréné |
1958-1959 | Sipos Zoltánné mb. |
1959-1972 | Németh Istvánné |
1972-1979 | Rátkai György |
1979-1987 | Dr. Bajusz Sándorné |
1987-1989 | Kass Róbertné mb. |
1989-1994 | Varga László |
1994-1995 | Erdősi István mb. |
1995-1996 | Dr. Szám Lászlóné mb. |
1996-2001 | Bardócz Attila |
2001-2005 | Vámos Tibor mb. |
2005-2020 | Vámos Tibor |
2020-2022 | Dr. Zalainé Ótós Ildikó mb. |
2022- | Darnai István |