Back

Elhunyt Holik Mária, mindenki „Marcsi nénije”

Holik Mária 1966-ban született Székesfehérvárott. 1987-ben végzett a Kaposvári Tanítóképző Főiskola Szekszárdi Kihelyezett Tagozatán általános iskolai tanítóként. Ezt követően megfordult a XVII. és XIX. kerületben is, végül 1997-ben állapodott meg iskolánkban, ahol 2023-as nyugállományba vonulásáig dolgozott. Bíztunk benne, hogy még visszatér, hiszen mindig is teli volt energiával és felhőtlen jókedvvel. Halálhíre mélyen megrendítette iskolánk dolgozóit és a megannyi diákot, akiket tanított a nehézségek ellenére az utolsó években is.

Személyében azt a pedagógust veszítettük el, aki mindenki „tyúkanyója” volt, mindig vidámság és végtelen gyerekszeretet jellemezte.

Iskolánk minden munkatársa nevében búcsúzunk tőle, emlékét szívünkben örökre megőrizzük.

Nyugodjék békében!

Földi maradványait 2024. június 4-én 10 óra 45 perckor, a Kozma utcai Új Köztemetőben (1108 Budapest, Kozma utca 8-10.) helyezik örök nyugalomra. (Gyülekező a ravatalozónál, onnan kísérjük utolsó útjára.)