HATÁRTALANUL

HATÁRTALANUL - ERDÉLY

A Határtalanul program keretén belül bebarangoltuk Erdélyt. Szeptember 26-án, hétfőn korán reggel indult 44 nyolcadik osztályos tanuló az iskola elől külön busszal.

1. NAP
Miután átléptük a határt az első utunk Nagykárolyba vezetett, ahol megnéztük a Károlyi-kastélyt, majd a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatalt (régen Városháza), ahol Szendrey Júlia először találkozott Petőfi Sándorral. Természetesen nem hagyhattuk ki a Római Katolikus Székesegyházat, a Tűzoltótornyot és az Erdődi Károlyi-várat sem. A szállásunk egy aranyos kis vendégház volt Koltón.

2. NAP
Másnap számos nevezetességet kerestünk fel, mint például: a Teleki-kastélyt, a Szent István Tornyot, a Fekete Sas fogadót (itt töltötték Petőfiék a nászéjszakát), a Erzsébet- házat, a Bánffy kastélyt és a Tordai-hasadékot. Aznap egy torockói panzióban hajthattuk álomra fejünket.

3. NAP
Szerdán Torockószentgyörgyön túráztunk, ahol a Torockószentgyörgyi várat tekintettük meg. Ezek után Kolozsvárra érkeztünk, ahol a Szent-Mihály templomot csodáltuk meg. A közös program után egy kicsit külön is megismerkedhettünk jobban a várossal. A hosszú nap után az előző napi szállóban aludtunk.

4. NAP
Csütörtökre virradólag a csapat egy része rosszul lett, így a reggel kicsit nehezen indult. A rosszullét ellenére ez a nap is jól telt. Először Nagyenyeden jártunk, ahol a Bethlen Gábor Kollégiumot jártuk körbe, majd a Petőfi Sándor Múzeumot néztük meg. Az éjszakát egy barátságos hotelben töltöttük Balavásáron.

5. NAP
Péntekre szerencsére már jobban lettek a csapat tagjai, így döcögősen, de elindultunk hazafele. Visszafele Temesváron jártunk. Kora délután egy tesztet kellett kitöltenünk, ahol az idegenvezető leellenőrizte, hogy mennyire emlékszünk az általa elmondottakból. A nagyon hosszú út után meg is érkeztünk Budapestre, az iskola elé.

A tartalmas programok mellett új barátságok is szövődtek az évfolyam osztályainak tanulói között. A gyerekek sok új élménnyel, ismerettel és egy nagyon jó kalanddal gazdagodtak.

Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

Határtalanul képgyűjtemény (Google Photos)