HATÁRTALANUL

ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ A „TÁNCSICSOSOK RÁKÓCZI NYOMÁBAN” A FELVIDÉKEN, UTAZÁSRÓL

Nagy napra ébredtünk szeptember 30-án hétfő reggel. 42 hetedik osztályos tanuló izgatottan várta, hogy nekivágjunk ötnapos kalandunknak a Felvidéken.

Reggel 7 órakor indult a nagyon kényelmes, minden igényt kielégítő autóbuszunk.

Első állomásunk Fülek vára volt, ahol a vár idegenvezetője szórakoztató stílusban mindent elmondott, amit a várról tudni érdemes. Ezután mindenki próbálta felfedezni a vár zegzugos romjait.

Rövid utazás után egy helyi (felvidéki magyar) általános iskolába érkeztünk, Bátkába. Az iskolában az igazgató nagyon kedvesen fogadott minket. Ámultunk, bámultunk az iskola felszereltségén és a körülményeken. Megismerkedhettek a tanulóink a felvidéki magyar diákokkal, beszélgettek, fociztak és közös képeket készítettek. Mi tanárok az igazgatói irodában ismerkedhettünk meg az iskola történetével, az oktatás helyi jellegzetességeivel, a tanítási módszerekkel egy kellemes és kötetlen beszélgetés keretében. Délután a Szádelői-szurdokvölgyben tettünk egy 6 kilométeres könnyed túrát gyönyörű mészkőszirtek között.

Este elfoglaltuk a szállásunkat és elfogyasztottuk finom vacsoránkat magyar szállásadóinknál Várhosszúréten. 5 napig ez a kedves kis falucska volt a bázisunk, ahonnan csillagtúra formájában kerestük fel a tervezett látnivalókat. Vacsora után helyi vezetőnkkel átbeszéltük az aznapi látnivalókat és eseményeket. Mindezt aztán minden este megtettük, bármilyen fáradt is volt a társaság. Öröm volt tapasztalni, hogy minden diákunk rengeteg hasznos információt jegyzett meg a látnivalókról, az útról.

A második napon a késmárki evangélikus templomok megtekintése után (az újabb 19. századi templomban elénekeltük a Himnuszt és megkoszorúztuk a Thököly Imre fejedelem szarkofágját), a Hernád-áttörésben tettünk egy izgalmas 14,3 km-es túrát, nagyon látványos és érdekes volt az egész csoportnak. Mindenkinek nagyon tetszett a folyóvölgy a Szlovák Paradicsom eme festői táján. Ha kellett egymást segítve haladtak tanulóink és küzdötték le a számtalan útjukat nehezítő akadályt (létrák, sziklatálcák láncokkal és függőhidak).

A harmadik napon Szepes várának impozáns romja és a mellette fekvő Szepeskáptalan gyönyörű temploma várt minket. Délután Lőcse a Fekete város felfedezése következett. Tanulóink nagy érdeklődéssel hallgatták helyi vezetőnk előadását a városházán, megismerkedtünk a lőcsei fehér asszony legendájával és a kiállított rengeteg pallossal.

A negyedik napon Bártfa gyönyörű városa sajnos esővel fogadott minket. Ennek ellenére nehezen tudtunk betelni a főtér impozáns, egykori gazdagságot sugárzó épületeivel. Eperjes igazi nagyváros, aminek főtere igazi gyöngyszeme a Felvidéknek. Délután jó egyórás erős sétával értük el Sáros várának romjait. A várrom nemcsak méretei miatt figyelemreméltó, hanem a gyerekek számára érdekes szervezett rengeteg programmal is.

Az utolsó napon egy gyönyörű vadászkastéllyal és a 19. századi felvidéki főnemesség gondtalan és eseménydús életével ismerkedtünk meg Betléren. Nehéz lenne a rengeteg érdekességből egyet kiemelni. Rám talán az Andrássy család honfoglalásig visszavezetett családfája tett a legnagyobb hatást, míg a tanulóinkra talán a vadászatokból származó pazar gyűjtemény.

Dél körül érkeztünk utolsó állomásunkhoz, Kassa városához.

A Szent Erzsébet Dómban és a Rodostó-házban is nagyon izgalmas előadást hallhattunk az ottani nagyon kedves magyar vezetőktől. A Dómban elénekeltük a Himnuszt és megkoszorúztuk a nagyságos fejedelem, II. Rákóczi Ferenc szarkofágját. Leróttuk kegyeletünket édesanyja Zrínyi Ilona és hűséges kísérője Bercsényi Miklós előtt is. Végezetül egy rövid kassai óvárosi sétával búcsúztunk a meseszép Felvidéktől.

Élményekkel gazdagon indultunk hazafelé, mindenki nagyon jól érezte magát és rengeteg hasznos információval gazdagodhatott. Szoros barátságok alakultak ki a hetedik évfolyam különböző osztályokba járó tanulói között.

Simon János, pályázatíró és projektvezető

Határtalanul képgyűjtemény (Google Photos)

Határtalanul videó (Google Photos)